diagonal corner banner web design tool

MAGAZIN extra
<< Vissza                                        
BEMUTATKOZIK: KŐBÁNYAI SC

Az Egyesület 1967-ben alakult – X. kerületi Természetbarát Sportkör néven – azzal a céllal, hogy összefogja főként a kerület lakosságát, de mindazokat a dolgozókat is, akiknek a munkahelyén nem működött természetjáró-szakosztály. A sportolás iránti kereslet, illetve a tömegsport előmozdításának igénye indokolttá tette, hogy ne csak egy, hanem több sportágban is szervezzen csoportokat a sportkör. Ezért 1976-ban újjászervezték, és Kőbányai Petőfi SK néven folytatták tevékenységüket. 1987-ben a közgyűlés úgy határozott, hogy nevet változtat, és a továbbiakban Kőbánya Sport Club néven szerepel.

Kezdetben tizenkét szabadidősport-szakosztálya révén szervezte eseményeit, és tartotta edzéseit az Ihász utcai sportlétesítményeiben, Kőbánya és a szomszédos kerületek lakosai részére. 
Az egyesület életében a 2005. év nagy változást hozott: új versenyszakosztályok alakultak. Élén a Turi György mesteredző által vezetett úszóműhellyel, amely ma a legnagyobb és a legeredményesebb. A szakosztálynak nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő tagjai voltak: Kovács Ágnes olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok, Cseh László háromszoros olimpiai ezüstérmes, világbajnok, Eb-győztes. De Risztov Éva, Szepesi Nikolett, Dara Eszter, Kovács Emese, Kovács Norbert, Kozma Dominik és Bernek Péter is azok közé sorolható, aki képes öregbíteni Kőbánya és az ország hírnevét.
A Kajak-kenu szakosztály kiemelkedő egyéniségei: Sári Nándor mesteredző és tanítványa, Kucsera Gábor Európa-bajnoki arany- és ezüstérmes, világbajnoki bronzérmes, kétszeres olimpiai negyedik helyezett.
A klub Birkózó-szakosztálya nagyon fiatal, a nulláról kezdte az építkezést. Az Eb-ötödik, nehézsúlyú Branda Gyula mellett Pozsár Attila kötöttfogású országos diákbajnok a legismertebb név a sportágban.
A három kiemelt szakosztály mellett, az asztalitenisz-csapatai az NB I-ben és a Budapest-bajnokságban, kézilabdás lányok a Budapest I. osztályban szerepelnek két csapattal. Természetjáróink az év folyamán 18 alkalommal túráznak. A KSC Testépítő szakosztályában a három-négy kiemelt versenyző mellett sokan edzenek rendszeresen a kerület (és más kerületek) lakosai közül is. Külön említendő a Rekreációs szakosztály, ahol a kispályás labdarúgók vesznek részt különböző szervezetek által kiírt bajnokságokon, tornákon. Küzdősport képviselői, Kempó-, karate- és kung-fu szakágakban szerepelnek.

A klub összlétszáma a 2009-es évben: 864 fő.
Az egyesület fő támogatója a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzata, amellyel négyéves, 2012. december 31-ig szóló együttműködési megállapodás van érvényben.

Forrás: sosz,, Öcsi Gábor (elnök)

Szívesen jelentetjük meg sportegyesületek, szakosztályok bemutatkozását! Várjuk levelét a magazin@edzotaborok.hu e-mail címre.

__________________________________________________________________



Mi megy a tv-ben ?

 
- Copyright©2008-2010.edzotaborok.hu -

.

Táborhelyszínek, Szabadidő és Sportszervezés, Telefon: (30) 309-5286 | E-mail | -

edzotaborok.hu